A nevem Szücs Melinda, gyermekkorom óta vonz a fával való alkotás. Valahogy lenyűgöz ez az anyag, mert meghal, s mégis tovább él. A gyökerei megszűnnek, elhalnak, de ő tovább lélegzik. Általunk, emberek által pedig új értelmet kap. Gondos kezek között csodálatos bútorok, akár épületek, kisebb-nagyobb tárgyak, ékszerek és még sorolhatnám milyen fantasztikus dolgok készülhetnek belőle.

 

Másik szenvedélyem a fotózás, ámbár sosem tanultam, viszont mindig nagyon érdekelt. Igyekeztem megörökíteni olyan pillanatokat, melyek nap mint nap megtörténnek velünk, olyan tájakat, olyan környezetet megmutatni más aspektusból, melyek mellett mindennap elmegyünk és lehet, hogy észre sem vesszük őket. Az érzés pedig, amikor felhúzom a bakancsom, magamra aggatom a kempingszékem, a kezembe fogom a fényképezőgépemet és elindulok egy úton, hogy lencsevégre kapjak egy semmitmondónak tűnő mohás fát, vagy egy csörgedező patakban úszó kis levelet, leírhatatlan. Ezekben a percekben/órákban jön az ihlet, hogy a természet egy-egy szeletét megformáljam és ott legyenek a közelünkben, hogy emlékeztessenek, milyen csoda is vesz minket körül.

 

Ebben a rohanó világban, ahol minden eldigitalizálódik, sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni a zöldellő fákról, a puha és harmatos fűről, melyen megvetjük lábunkat. A felkelő napról, melynek sugarai simogatják lelkünket, a lenyugvó napról, ami pazar látványt nyújt, s oly színeket produkál az égbolton, ami szinte utánozhatatlan. Ilyenkor jövök rá, hogy a természet a legnagyobb alkotómester. Érdemes lenne megállnunk egy pillanatra és észrevenni, hogy az élővilágunk milyen színes, milyen csodás. Térjünk vissza hozzá, hogy feltölthessen minket!